régió – politikai, gazdasági, kulturális vagy közigazgatási egység, amely általában egy adott államon belül helyezkedik el, de létrejöhet ország­határokon átívelve is. A régiók jelentősége meghatározó az Európai Unió támogatási rendszerében. Az EU 1986-os Egységes Okmánya a hivatalos közösségi politika rangjára emelte a regionális szerkezetet, bár az már az 1960-as évektől kezdődően működött. A mai stabil régiók a történe­lem folyamán alakultak ki valamely közös jellemző alapján (pl. etnikai-vallási, gazdasági), az újonnan létrehozottak esetében azonban erőtel­jesebb a hatalmi-politikai akarat. Magyarországon hiányoznak a regio­nális hagyományok, de uniós tagállamként ehhez a rendszerhez kell al­kalmazkodnunk, hogy az ország az EU strukturális támogatásaihoz hoz­zájusson. Az 1990-es évek végén – statisztikai-tervezési státusszal – létrehozott hét magyar régió még nem rendelkezik közvetlen választói legitimitással. A Regionális Tanácsok tagjait a minisztériumok, megyék és megyei jogú városok delegálják. A tervezési-statisztikai régiók kiala­kításánál alapvetően két szempont játszott szerepet: a régióhatárok fe­leljenek meg a megyehatároknak, a régiók lakónépessége pedig lehető­leg azonos nagyságrendű legyen. A második Gyurcsány-kormány prog­ramja a választott, önkormányzattal rendelkező régiók és regionális közgyűlések kialakítását, ezzel párhuzamosan a megyerendszer meg­szüntetését 2009-re tervezi.
Összeállította:
Szitás Katalin (Political Capital)
Utolsó frissítés:
2006. június 27.
© 2006 UNIWORLD–MTA
     
  Kapcsok a világháló felé