![]() |
Címdokumentumok térképe |
|
pártrendszer –
Pártrendszeren egy ország pártjainak egymáshoz fűződő viszonyát, a pártok politikai folyamatra gyakorolt hatását értjük. A pártrendszer folyamatosan változik a történeti fejlődés során. A tipológiák többsége a pártok számát és egymáshoz mért erőviszonyát veszi alapul. A leggyakrabban alkalmazott felosztás Giovanni Sartori nevéhez fűződik, aki két alaptípust különböztetett meg: a nem versengő és a versengő pártrendszert. Előbbi azokra az országokra jellemző, ahol nincsen demokratikus választási rendszer. Utóbbi azokra az államokra, ahol a pártok között érvényesülhet a demokratikus verseny. A nem versengő pártrendszeren belül megkülönböztetjük az egypártrendszert (egy párt formális uralma), valamint a hegemonisztikus pártrendszert (névleges többpártrendszer, melyben egy párt tartós uralma érvényesül). A versengő pártrendszeren belül beszélhetünk predomináns (több párt demokratikus versenye mellett tartósan egy párt uralma érvényesül), kétpárti (két nagy párt váltógazdálkodása), mérsékelten plurális (3–5 párt versengése), és plurális (5-nél több párt versengése) pártrendszerekről. Magyarországon a rendszerváltás eredményeként egypártrendszerből versengő többpártrendszer alakult ki. Az 1990-es évek során egyre koncentráltabb lett a magyar pártrendszer, így az 1990-es évekre jellemző plurális rendszer a 2000-es évek elejére a kétpárti modell irányába tolódott el.
|
Összeállította: Juhász Attila (Political Capital) Utolsó frissítés: 2006. április 3. © 2006 UNIWORLD–MTA |
|
| Kapcsok a világháló felé | ||
| ¬ Nyitóoldal ® |