utilitarizmus – 'haszonelvűség' (a latin utilis, 'hasznos', utilitas, 'hasznos­ság' szóból; a utilitarian kifejezés először John Galtnál fordul elő). Jeremy Bentham által útjára indított társadalomfilozófiai irányzat, ill. eszmerend­szer, melynek alapelve a legnagyobb boldogság elve volt. E szerint bármely cselekedet, társadalmi intézmény, kormányzati intézkedés, szabály vagy tör­vény pontos értéke kiszámítható, ha figyelembe vesszük azokat az örömöket és fájdalmakat, melyeket a szóban forgó társadalom, ill. közösség egyes tag­jaiban kivált. Ennek az individuális öröm–fájdalom egyenlegnek a kiszámítá­sával lehet előrejelezni a társadalom egyes tagjainak várható cselekedeteit is. Ezzel a gondolatával az utilitarizmus módszertani individualizmust valósított meg, s egyben a racionális döntések elméletének előfutárává vált. Alapelvének alkalmazási körét tekintve két válfaja ismeretes: a cselekedet(act)-utilitariz­mus, mely az egyes cselekedetek értékelésére alkalmazza az ún. boldogság­kalkulust, és a szabály(rule)-utilitarizmus, mely csak a törvényeket kívánja a kalkuláció tárgyává tenni. Főbb képviselői – Bentham mellett – James Mill, aki az utilitarizmus ismeretelméleti alapjainak kidolgozásával egyúttal a po­zitivizmus első rendszerét is létrehozta; John Stuart Mill, aki az utilitarista elemzésbe bevonta a tisztán intellektuális örömöket is, és az egyéniség vé­delmének fontosságát hangsúlyozta; valamint Henry Sidgwick, aki kísérletet tett egy módszertanilag megalapozott utilitarista etika megteremtésére.
Összeállította:
Áron László
Utolsó frissítés:
2006. május 19.
© 2006 UNIWORLD–MTA
     
  Kapcsok a világháló felé