logikai pozitivizmus – A 20. század első felében a pozitivizmus megújult formában lépett fel oly módon, hogy tapasztalataink rendszerezésére alkal­mazni kezdte a Russell és Whitehead által a Principia Mathematicában átfogó módon megfogalmazott és kifejtett új logikát. Ennek az újabb pozitivizmus­nak az első képviselői egyrészt maga Bertrand Russell, másrészt Ludwig Wittgenstein. Utóbbi a Logikai-filozófiai értekezésben (1922) nyelvi-logikai elem­zéssel kísérelt meg formát adni a világ tényállásainak. A logikai pozitivizmus a Bécsi Kör tevékenységében érte el csúcspontját. Képviselői, M. Schlick, R. Carnap, O. Neurath és a velük rokon nézeteket valló berlini kör szervezője, H. Reichenbach – Wittgenstein és Ernst Mach nyomdokain haladva – kijelen­téseink tudományosságát nyelvi kritériumokhoz kötötték: az ilyen kijelenté­seknek mindenek előtt értelmeseknek kell lenniük, ami nyelvi-logikai jólfor­máltságuk mellett verifikálhatóságuk (igazolhatóságuk) révén valósul meg. Ez utóbbi a bennük szereplő predikátumoknak tapasztalati – az ún. proto­koll-té­telekben előforduló – predikátumokra történő visszavezetésében áll. Ez az el­járás hivatott megakadályozni, hogy a tudományban valós tartalom nélküli, metafizikai konstrukciókat fogalmazzunk meg. A tudományosan művelt filo­zófia egyetlen lehetséges területe a nyelvi-logikai elemzés marad. Egyúttal létrejön valamennyi (tapasztalati) tudomány egységes – fizikai – nyelve.