Karl Popper – sz. 1902, h. 1994; filozófus. A tudományos kutatás logikája (1934) című könyvében a korabeli neopozitivizmus verifikacionizmusával szemben a tudomány fő jellemzőjének a cáfolhatóságot (falszifikálhatóság) nevezte. E szerint a hipotetikus-deduktív módszert alkalmazó tudós az elmé­letből levezetett egyedi megfigyelési állításokat összeveti a tapasztalattal; az ellentmondás közvetlen cáfolatot eredményez, míg a megegyezés csupán ide­iglenes megerősítést (korroboráció). Későbbi írásaiban (Sejtések és cáfolatok: A tudományos tudás gyarapodása, 1963) Popper bevezette az empirikus tarta­lomként értelmezett valószerűség fogalmát: az elméletek igazságtartalmának növelése és hamisságtartalmának csökkentése révén a tudomány folyamato­san közelít a valóság igaz leírásához. Társadalomfilozófiai műveiben (A histo­ricizmus nyomorúsága, 1944; A nyílt társadalom és ellenségei, 1945) támadást intézett a történelmi törvényeket föltételező historicizmus mint a totalitariz­must alátámasztó nézet ellen. Tudomány- és társadalomfilozófiai írásainak vezéreszméje az antidogmatizmus – az ember tévedéseknek kitett lény, tudá­sa mindig hipotetikus, a racionalitás pedig a tévedések kiszűrésére, a ta­pasztalatból való tanulásra és saját nézeteink kritikájára való készség.