kozmikus háttérsugárzás – Az ősrobbanásra vonatkozó elképzelések kapcsán Gamow vetette fel, hogy ha az elmélet igaz, akkor észlelnünk kelle­ne egy olyan mikrohullámú háttérsugárzást, amely a lehűlés, a fotonok és elemi részek közötti kapcsolat megszűnése után maradt volna fenn. Tolman számításai szerint ennek a sugárzásnak feketetest-sugárzás jellegűnek kel­lene lennie. 1964-ben Penzias és Wilson véletlenül fedezte fel ezt a sugár­zást, amikor a rádiókészülékük háttérzajának okát keresték. Felfedezése után többen is próbálták mérni ennek a háttérsugárzásnak a jellegzetessé­geit, de a földi mérések nagyon korlátozottak voltak. Az igazán pontos adato­kat csak a COBE projekt (Cosmic Background Experiment – kozmikus háttér­sugárzás kísérlet) szállította, amelynek során három műszert juttattak fel az űrbe: a DIRBE a diffúz infravörös sugárzást mérte, a DMR egy differenciális infravörös radiométer volt, a FIRAS pedig egy távoli infravörös abszolút spektrométer. A cél a háttérsugárzásnak az égbolt minden irányából való pontos kimérése volt, ennek megfelelően határozták meg a műhold pályáját. A projektet John Mather vezette, és ő volt felelős a FIRAS műszerért, a DMR vezető kutatója George Smoot volt. A mérések egyértelműen megerősítették az ősrobbanás elméletét, a kozmikus háttérsugárzásról pedig kiderült, hogy az eddig ismert letökéletesebb feketetest-sugárzás spektrumot mutatja.