witricity – a wireless electricity, azaz vezeték nélküli elektromosság ki­fe­je­zés­ből származó rövidítés egy forradalmian új eszköz neve, amellyel először sikerült elektromos energiát vezeték nélkül továbbítani nagyobb távolságra. Nikola Tesla óta (XIX. sz.) folynak ilyen kísérletek, végül 2007 júniusában az amerikai MIT egyetem (Massachusetts Institute of Technology) kutatóinak sikerült. Két, egymástól 2 méterre lévő, 60 cm átmérőjű réztekercs közül az egyiket az energiaforrásra kapcsolták, ez az »adó« továbbította az energiát a másikra, amelyhez egy 60 wattos izzót kötöttek, amely világítani kezdett. Az ötlet lényege a rezonancia, vagyis hogy a két tekercset azonos hullámhosszra hangolták, így jött létre közöttük a célzott kapcsolat, s ezáltal érték el az el­ső­re elfogadhatónak mondható, kb. 40%-os hatásfokot az energia­to­váb­bí­tás­ban. Ráadásul az izzó akkor is világított, ha a két tekercs között különböző anyag­ból (fa, fém stb.) készült tárgyak, elektronikus eszközök, sőt, emberek helyezkedtek el. Ez utóbbi persze felveti azt a jogos kérdést, hogy vajon nem ártalmas-e ez a fajta energiatovábbítás az egészségre: a kutatók szerint az alkalmazott alacsony frekvencia miatt ez kizárt – mások aggodalmuknak ad­nak hangot. Természetesen amíg a meglehetősen ormótlan tekercsektől, a kis hatótávolságtól és hatásfoktól ez az eszköz eljut a mindennapi al­kal­ma­zá­so­kig, a drót és konnektor nélküli világba, addigra feltehetően az élettani hatásairól is többet tudunk majd.
Összeállította:
Bán László
Utolsó frissítés:
2007. július 30.
© 2007 UNIWORLD
     
  Kapcsok a világháló felé