preimplantációs genetikai diagnózis (PGD) – lombikbébi programok­ban alkalmazható eljárás, amelynek segítségével a fejlődő embrió egyes örök­letes betegségeit (pl. cisztikus fibrózis, vérzékenység, izomsorvadás) lehet azonosítani. A mesterségesen megtermékenyített petesejtből annak 8 sejtes állapotában 1–2 sejtet eltávolítanak, majd molekuláris biológiai technikákkal vizsgálják. Csak olyan embriókat ültetnek be az anyaméhbe, amelyek egész­ségesek lesznek. A módszer előnye, hogy a genetikai tesztet nem a terhesség alatt végzik el, ezért ha a család nem akar súlyos betegségben szenvedő gyer­meket vállalni, nincs szükség abortuszra. 2006. május 10-én Nagy-Britanni­ában a hatóság egyes lombikbébi klinikáknak megadta a jogot arra, hogy egyedi elbírálás alapján engedélyezett esetekben a PGD során tesztelhessék kétféle emlőrák (BRCA1 és 2) és egy vastagbélrák (HNPCC) gén jelenlétét. Er­ről óriási etikai viták várhatók, hiszen mostanáig csak olyan betegségek ki­mutatására volt lehetőség, amelyek a génhiba következtében már gyermek­korban biztosan megjelennek, és az élettel összeegyeztethetetlenek. A rákra hajlamosító gének azonban 80% kockázatnövekedést jelentenek a betegség szempontjából, tehát nem hordoznak bizonyosságot. Másfelől az esetleges daganatok általában csak 40 éves kor körül jelennek meg – vagyis etikai kér­dés az is, hogy kérheti-e a szülő, hogy ne szülessen meg a gyermeke pusztán azért, mert felnőtt korában súlyos betegséget kaphat, miközben addig teljes életet élhetne? És hol lesz a határ, miféle tulajdonságokra mondhatunk majd nemet? Hol ér véget a figyelembe veendő orvosi szempontok sora, és hol kez­dődik az önkényes embriószelekció?