madárinfluenza – Kb. 50 olyan állati vírus ismeretes, amely mada­rakban kiválthatja a betegséget. Szárnyasoknál magas lázzal, a belső szervek vérzésével, az állat biztos pusztulásával jár. A betegség jár­ványos megjelenése esetén a teljes érintett állatnépességet kiirtják, egyrészt állatjárványtani okokból, másrészt hogy megelőzzék egy emberi influenza világjárvány kialakulását. Ugyanis egyre több (genetikailag iga­zolt) érv szól amellett, hogy utóbbiakat emberben mutálódott madárvírus okozta. Ez ma is megeshet, ám tény: jelenleg egyik vírus sem terjed em­berről emberre, így járványt sem okozhat. Kizárólag madárürülék po­rának, illetve tollpihéknek a belégzésével jön létre emberi betegség. Fer­tőzött állat húsa szinte biztosan nem betegítheti meg az embert; főzés­sel, sütéssel a vírus elpusztul. A WHO adatai szerint eddig mintegy 200 emberi megbetegedést jelentettek, közülük 80 halálos volt. A legtöbben Vietnamban, Thaiföldön, Kambodzsában és Indonéziában estek áldoza­tul, de a kór »közeledik«: Irakból, Törökországból, Bulgáriából is jelentet­tek ilyen eseteket. Madárinfluenza vírus mindenütt előfordul, Magyaror­szágon is izolálták azt a törzset (H5N1), amely a jelenlegi, 2004 januárja óta tartó távol-keleti járványt elindította. Emberi megbetegedést azon­ban nálunk ezidáig nem okozott. A megoldást az oltás jelenti, ám ennek tudományos és pénzügyi hátterét megteremteni nem egyszerű feladat.
Összeállította:
Gimes Júlia és Nemes János
Utolsó frissítés:
2009. március 26.
© 2003–2006 UNIWORLD–MTA
     
  Animáció: A madárinfluenza előfordulása világszerte

 
  Kapcsok a világháló felé